STEP

Az INTERREG IVC program keretében 2012. januártól – 2014. decemberig futó STEP projekt célja, hogy a résztvevő 9 régió fenntartható energia politikáját fejlessze és támogassa ezek helyi szintű megvalósulását. A DDRIÜ vezető partnerként vesz részt a projektben.
A projekt elsősorban törekszik az energiafogyasztás és a CO2-kibocsátást csökkentésére és növeli a megújuló energiaforrások arányát a partner régiókban, valamint elősegíti a politikák végrehajtását az „EU-20-2020” célokat szem előtt tartva. Ezen kívül támogatja a területi kohézió létrejöttét a partner régiók között – összhangban az EU éghajlat-és energiapolitikával – azzal, hogy a regionális energia-önellátást és az energiaellátás diverzifikálását szorgalmazza.
A projekt tervezet főbb eredményei:
- A projekt legfőbb eredménye a helyi fenntartható energiapolitikák jobb megismerése lesz illetve az intenzív együttműködés a helyi és regionális szereplők között és nem utolsó sorban legalább 3 sikeres átültetett gyakorlat.
- 3 tematikus gyakorlati útmutató elkészítése ajánlásokkal a partner régiók legjobb gyakorlataira építve annak érdekében, hogy a régiók megvalósítási tervezeteinek alapjául szolgálhassanak:
- Fenntartható energia politika hatékonyabb helyi végrehajtása.
- Fenntartható energiagazdálkodási rendszerek kifejlesztése.
- Fenntartható energia beruházások finanszírozási eszközei.