Megjelent a CSS-H projekt júliusi hírlevele

Jógyakorlatok és innovatív megoldások. Megjelent a CSS-H projekt júliusi hírlevele. Benne egy kis ízelítő a kérdőíves felmérésből és a mélyinterjúkból készült eredményekből. Érdemes belenézni!

Szemléletformálással a körforgásos beszerzésért

2024. június 11-13. között Utrechtben került sor a Circular Minds Interreg Europe projekt nyitórendezvényére. A két és fél napos eseményen a Közép-Duna menti Fejlesztési Ügynökség munkatársával, Lakó-Tóth Edittel vettünk részt.

Magyar tanulmányút a CIREVALC-ban

Június 12-13-án került megrendezésre a CIREVALC projekt keretén belül a magyar tanulmányút. A 2 napos rendezvény során a programok Pécsett és Kaposváron valósultak meg, amelyek során a DDRIÜ és az előadók a fenntartható, körforgásos megoldásokat hangsúlyozták ki. Az első nap délelőttjén a partnerekkel projektmegbeszélést tartottunk, amíg a stakeholderek a DDRIÜ által moderált ismerkedésen vettek részt. […]

Zöld átállás a közszféra közbeszerzésén keresztül

A körkörös gazdaság, a zöld átállás támogatása a közszféra közbeszerzésein keresztül: ez a CENTRAL EUROPE által támogatott és a Magyar Kormány társfinanszírozásával megvalósuló új, CE PRINCE nevű projektünk központi témája. A zöld közbeszerzés nemcsak az Európai Unió irányelveiben jelenik meg, de a Közbeszerzés Hatóság is több útmutatót kibocsátott a témakörben: https://kozbeszerzes.hu/kozbeszerzesek-az/magyar-jogi-hatter/a-kozbeszerzesi-hatosag-utmutatoi/. Projektünk célja, hogy az ajánlatkérőket […]

Embrace the Green Revolution: Join Our B2GreenHub Ecosystem Today!

Feeling the weight of impending sustainability regulations? You’re not alone. With numerous companies across Europe and beyond striving to meet the stringent requirements of the EU’s Corporate Sustainability Reporting Directive (CSRD), it’s understandable to feel a bit overwhelmed. Our B2GreenHub ecosystem is here to support you! Picture us as your trusted ally, guiding you through […]

What is OPTI-UP? 

In the beginning, a question emerged – and that question addressed how we can respond to the current challenges of public transportation: decline of customers, difficult long-term planning, and suburban connectivity gaps.   These challenges aren’t isolated to us; they affect small and medium-sized Central European cities as well. In response, we forged a partnership with […]

Beszerzési eljárás indítása a TEX-DAN projekt egyes szakmai feladatainak az ellátására

TÁJÉKOZTATÁS A DDRIÜ Nonprofit Kft. beszerzési eljárást tervez indítani a Danube Regional Programme által támogatott DRP0200164 TEX-DAN egyes szakmai feladatainak az ellátására. A pályázathoz szükséges: Ajánlatadó legalább 1 kijelölt felsőfokú végzettségű szakemberrel rendelkezzen, aki: (a) gazdasági felsőfokú végzettséggel rendelkezik; (b) szakértőként részt vett legalább egy körforgásos gazdaság tárgyú vagy energetikai tárgyú vagy fejlesztéspolitikai szakértői anyag/tanulmány készítésében; (c) […]

Megoldások a biohulladék gyűjtésére

A DDRIÜ Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség webináriumon vett részt a Policy Learning Platform szervezésében, amelynek címe: A biohulladékgyűjtés növelésének módszereinek. A DDRIÜ-nek több fenntarthatósági és körforgásos projektje is van, így létfontosságú, hogy a biohulladék gyűjtéséről és kezeléséről is használható tudással rendelkezzünk. Ebben a részben, 2024. április 23-án, kreatív megoldásokat, jó gyakorlatokat, irányokat és javaslatokat kaptunk, […]

Határokon átnyúló innováció: HyperBOT projektindító konferencia

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) büszkén jelenti be a HyperBOT projekt nyitókonferenciáját, amelyet 2024. április 12-13-án tartottak a Balance Resort Thermal Hotelben, Lentiben. A konferencia öt ország, Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szlovénia és Málta szakértőit hozta össze az oxigénterápia (HBOT) innovatív világának megismerésére, valamint a Long-COVID és a kapcsolódó betegségek kezelésében rejlő lehetőségek vizsgálatára. Az […]

Duna-menti tematikus túraútvonal – fókuszban a fa

A Danube Wood(s) Route célja egy olyan Duna-menti tematikus útvonal létrehozása, amely középpontjában a fa áll. A projekt nyitó találkozóján a 16 partnerszervezet munkatársai arra a kérésre keresték a választ, hogy milyen látványosságok kerüljenek majd fel az útvonalra, mi legyen az a tematika, amely mentén érdemes elindítani a fejlesztést. A szlovén vezető partner segített abban, […]