Első diplomáját 1979-ben szerezte az Erdészeti és Faipari Egyetemen (Sopron) okleveles erdőmérnöként. Ezt követően 1991-ben felsőfokú külkereskedelmi szakképesítést szerzett, majd 1995-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetemen okleveles vállalkozói gazdasági szakmérnökként végzett.
1997-ben részt vett egy nemzetközi auditorképzésben és vezető auditor képesítést kapott. 2006-ban részese volt az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Közalapítvány által szervezett Innovációs Menedzser képzésnek is.
20 éves vezetői tapasztalata alatt ügyvezető igazgatója volt többek közöttt a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítványnak és a Somogy-Flandria Inkubátorház Kft-nek is.
2002 és 2003 között részt vett a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Stratégia kidolgozásában munkabizottsági tagként.
Számos programban oktatóként tevékenykedett (pl.: EU ismeretek oktatása; pályázatírás; vállalkozási alapismeretek); valamint szerkesztője volt a 2006-2007-ben kiadott Vállalkozói alapismeretek I-II. című kötetnek.
Szakmai szervezetekben való tagság:
1994-2001 Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tag
1998-2001 Kamarai országos küldött
1998-2008 Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter-bizottsági tag
1999-2003 Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ) elnökségi tag
2002-2005 Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány kuratóriumi elnök
2003-2004 FAGOSZ alelnök
2005-2008 Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium KHT. ügyvezető igazgató
2005-2007 DDRIÜ Hálózat
2006-tól MURA-DRÁVA Eurorégió Innovációs Munkabizottságának vezetője
2006-2008 DDR Élelmiszergazdasága Fejlesztéséért Egyesület titkára
2007 a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszertudományi Kompetencia Központ alapító tagja
2007-től Vállalkozói Inkubátor Szövetség, elnökségi tag
Főbb feladatai:
a Kft. szakmai-gazdasági irányítása,
stratégiai célok meghatározása,
kapcsolattartás kiemelt partnerekkel stb.
Derjanecz Anita - szenior menedzser
A Pécsi Tudományegyetemen szerezte diplomáit Európa tudományok - Európa szakértő, néprajz, kulturális antropológia és irodalom szakokon.
2000-től a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségen dolgozott, így 8 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a regionális fejlesztési feladatok tervezésében és megvalósításában. Részt vett a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Stratégia (FP5) program kidolgozásában, több Európai Uniós K+F+I projekt vezetője volt.
2005-től a megalakult Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség csoport vezetői teendőit látta el, majd megbízott ügyvezetőként részt vett a DDRIÜ Nonprofit Kft. megalakításában és a 3 éves projekt, valamint a sikeres pályázat kidolgozásában.
2008-tól a Robert Bosch Alapítvány ösztöndíjasaként 9 hónapos továbbképzésen vett részt németországi innovációt támogató szervezeteknél.
2009-től a DDRIÜ Nonprofit Kft brüsszeli irodájában állandó kiküldött.
Szakmai tapasztalatok és képesítések
2008-2009 ösztöndíj - Robert Bosch Alapítvány
Steinbeis Europa Zentrum Karlsruhe - szakmai gyakorlat: FP6 integrált projekt menedzsmentje, tudásmenedzsment, szabadalmi adatbázis kezelése
2007 Innovációs menedzser mesterkurzus - Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
2006 Innovációs menedzser – Innostart Nemzeti Innovációs és Üzleti Központ
2008 – Európa Innovációs menedzser képzés - oktató, tananyagfejlesztő
2005-2008 DDRFÜ Regionális Innovációs Ügynökség csoportvezető, DDRIÜ Hálózat projektvezető, regionális innovációs pályázati programok tervezése és menedzsmentje
2002-2004 - Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Stratégia projekt – projektvezető. DDRIS kidolgozásának koordinálása
2001-2003 – Phare ’96-’97 kísérleti programok – projektmenedzsment humánerőforrás-fejlesztés. Projektek összértéke: 100 millió EUR
1998-2001 Pécsi Tudományegyetem, tudományos munkatárs, óraadó – oktatás, kutatás, kutatócsoport menedzsmentje
Nyelvtudás:
Felsőfokú tárgyalóképes német,
felsőfokú tárgyalóképes angol és,
középfokú francia nyelvtudással rendelkezik.
Főbb feladatai:
brüsszeli képviselet ellátása,
nemezetközi projektek generálása, koordinálása és lebonyolítása stb.
Kiss Milán – szenior menedzser
2005-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar gazdálkodási szakán (Terület- és településfejlesztési specializáció). Ezt követően közel 3 évet dolgozott a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Hálózat munkatársaként, ahol a Baross Gábor Programmal és egyéb innovációs programokkal foglalkozott.
Tanulmányait jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatja Pénzügy MSc szakirányon.
Szakmai tapasztalatok és képesítések:
2008. iparjogvédelmi és szabadalmi multiplikátorképzés
2007. Európa projektek hatékony menedzselése
2007. Innovációs menedzser mesterkurzus
2006. Innovációs Menedzserképzés
2005 – 2008. a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. projekt menedzsere
2005. Helyi gazdaságfejlesztő tréning program
2004. szakmai gyakorlat Dombóvár Város és Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása
2001-2002 Pénzügyi ügyintéző (vállalkozási szak)
Főbb feladatai:
hazai projektek generálása, koordinálása és lebonyolítása,
pályázati tanácsadás,
kapcsolattartás hazai partnerekkel (vállalkozások, szakértők, kutatóhelyek, transzfer szervezetek),
portál menedzsment stb.
Erős István - pénzügyi menedzser
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán szerezte első diplomáját gazdálkodási szakon, Terület- és településfejlesztés szakirányon. Majd ezt követően a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának MSc szakirányán szerzett Vállalatfinanszírozás és számvitel szakirányon egyetemi képesítést.
A pénzügyi szférában eltöltött évek alatt széleskörű tapasztalatokat szerzett a finanszírozás, hitelezés, pénztárkezelés és statisztikai elemzés valamint a közbeszerzési folyamatok támogatásában.
Szakmai tapasztalatok és képesítések:
2005. november – 2009. november: Raiffeisen Bank Zrt.
2004: Tanulmányi gyakorlat Mohács Város Polgármesteri Hivatal
2003: Tanulmányi gyakorlat a MOHÁCS-SZÖV Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.
A DDRIÜ Nonprofit Kft-nél végzett főbb feladatai:
a DDRIÜ alaptevékenységéből adódó pénzügyi feladatok ellátása,
pénztár kezelés és adminisztráció stb.
Gyurics Viktória – projekt menedzser
2010-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán Menedzsment és üzleti tanácsadás valamint Pénzügyi eszközök és intézmények szakirányokon.
Szakmai tapasztalatok és képesítések:
2011. TéT Alapítvány - FP7 Akadémia (5 képzés)
2011. Alapfokú iparjogvédelmi tanfolyam
2010. Equinox Consulting Kft. – projekt menedzser
2009. OHIO – Commercialization and Innovation program
2009. Simonyi Summer School Programme
2009. Európai Innovációs menedzsment tréning
2007. Innováció-vállalkozói képzés
2007. Spin-off vállalkozói képzés
2007. Tárgyalástechnika tréning
2006. Európai Uniós pályázati források és felhasználásuk módjai
Nyelvtudás:
angol és német szakmai középfokú nyelvismeret
Főbb feladatai:
közreműködés nemzetközi projektek lebonyolításában
rendezvény és szakmai képzések szervezése
arculat, marketing és PR feladatok
Temesvári Rita – projekt menedzser
2010-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán Pénzügyi eszközök és intézmények szakirányon. Egyetemi évei alatt fél évig nemzetközi tanulmányokat folytatott Ausztriában – Upper Austria University of Applied Sciences, School of Management. Tanulmányait jelenleg a PTE KTK Gazdálkodástani Doktori Iskolájában folytatja tovább.
Nyelvtudás:
angol és német szakmai középfokú nyelvismeret
Főbb feladatai:
közreműködés nemzetközi projektek lebonyolításában,
hazai projektek menedzselése,
rendezvény és szakmai képzések szervezése stb.
Kakas Andrea - projekt menedzser
2002-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem - Middlesex Egyetem kooperációs MSc. angol nyelvű gazdálkodási szakán. Majd 2006-ban Idegenforgalmi Szakközgazdász végzettséget szerzett a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.
Szakmai tapasztalatok és képesítések:
2010-2011: marketing és vállalkozásgazdaság szakmai tantárgyak oktatása a siófoki TIT-nél
2010-2011: NOVASOL Hungária Kft. idegenforgalmi területen szerzett szakmai tapasztalat
2006-2010: Flextronics International Kft. személyi asszisztens és toborzásért és kiválasztásért felelős HR specialista pozíció betöltése
2007: Tárgyalás- és Prezentációtechnikai Tréning
2003: Quality Control Management Tréning, EuroInfoCenter Network, Brüsszel
2002-2006: Pécs Baranya Kereskedelmi és Iparkamarán belül működő EuroInfoCenterben információs menedzseri feladatok ellátása
Nyelvtudás:
Felsőfokú angol és horvát nyelvtudással rendelkezik
Főbb feladatai:
Nemzetközi projektek generálása, koordinálása és lebonyolítása
DDRIÜ alaptevékenységéből adódó szakmai koordináció
A Nemzeti
Fejlesztési
Ügynökség
számára fontos
prioritás, hogy a
fejlesztési
forrásokról
rendszeresen zajló
társadalmi
egyeztetések
mindenki számára
követhetőek és
minél
hatékonyabbak
legyenek. Ennek
érdekében az NFÜ
internetes formában
társadalmi vitára
bocsátott több a
mikro-, kis- és
középvállalkozás
okat érintő
pályázati
felhívást.
A Nemzeti
Külgazdasági
Hivatal
kereskedelemfejleszt
ési pályázatot
ír ki 2011. évi
és 2012. első
félévi, 2012.
június 30. előtt
megkezdett akciók
megvalósítására.
A pályázati
rendszer magyar
termékek és
szolgáltatások
versenyképességén
ek javítását,
elsősorban a
mikro-, kis- és
középvállalkozás
ok külpiaci
értékesítését
kívánja
elősegíteni.
A konstrukció
átfogó célja a
felsőoktatásban
történő
kutatás-fejlesztés
feltételrendszerén
ek javítása a
kutatásokhoz
szükséges
humánerőforrás
és
szolgáltatásfejles
ztési igény
finanszírozásával
. A konstrukció
ösztönözni
kívánja a
felsőoktatás
innovatív
tevékenységét,
ezáltal is
elősegítve a
kutatás-fejlesztés
sel kapcsolatos
munkahelyteremtést,
valamint a
legkorszerűbb
nemzetközi
kutatásmódszertani
tapasztalatok hazai
adaptációját.
A konstrukció
közvetlen célja a
felsőoktatási
intézményekben
működő
transznacionális,
innovatív kutatói
teamek
közreműködéséve
l megvalósuló
komplex kutatási
projektek
támogatása és
kapcsolódó
kutatás menedzsment
kapacitások,
fejlesztése. Ennek
megfelelően a
konstrukció
elsősorban jól
behatárolt, és
komplex kutatási
témák, illetve
kutatási irányok
támogatását
kívánja lehetővé
tenni.
ELÉRHETŐSÉG
Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.