DDRIÜ >> Tudástár >> Innováció Finanszírozása

Finanszírozási Kézikönyv kis-és középvállalkozások számára

Jelen gazdasági és pénzügyi helyzetben különösen fontos, ugyanakkor fokozottan körülményes és nehéz a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a fejlesztések végrehajtása, finanszírozása. Léteznek köztudott és bevált finanszírozási források - mint például a mikrohitel - melyek segítséget nyújthatnak a vállalkozásoknak fejlesztéseik kivitelezésében. Ugyanakkor számos olyan lehetőség is létezik a piacon - pályázati források, üzleti angyalok, kockázati tőkebefektetők -, melyekről a legtöbb érintett vállalkozásnak nincs tudomása, illetve nem ismeri a feltételrendszerét. A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft ezen a helyzeten próbált meg javítani a 2008. november 27.-én, a IV. Regionális Innovációs Fórumon kiadásra került Finanszírozási Kézikönyvével.
A kiadvány szerkesztői arra törekedtek, hogy bemutassák a hazai pénzpiac legfontosabb forráslehetőségeit és közérthető formában áttekintést adjanak a projektek finanszírozásához szükséges gyakorlati információkról. Természetesen a szerkesztők tudatában vannak, hogy a finanszírozási kondíciók gyorsan változnak, ezért törekedtek arra, hogy olyan internetes hozzáférési lehetőségeket is közreadjanak, melyek a változó piaci kondíciókról folyamatos és aktuális tájékoztatást biztosítanak. A kézikönyv mellékletében pedig olyan gyakorlat orientált elemek kerültek megszerkesztésre, mint a hitelkérelem összeállítása, az üzleti terv összeállítása, vagy adóügyi kérdések.
A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség munkatársai azzal a reménnyel ajánlják a Finanszírozási kézikönyvet minden innovatív és fejleszteni kívánó mikro-, kis- és középvállalkozás számára, hogy hasznos segítséget tudnak biztosítani a projektjeik, ötleteik, illetve pályázataik megvalósításához.

A Kézikönyv elektorinikus formában letölthető
itt!

 
   Nyomtatás       

ESEMÉNYNAPTÁR


<<  2012. február   >>
H K Sz Cs P Sz V


01 02 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29



KERESÉS

HÍREK

ÚSZT Pályázati kiírások egyeztetése 2012
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számára fontos prioritás, hogy a fejlesztési forrásokról rendszeresen zajló társadalmi egyeztetések mindenki számára követhetőek és minél hatékonyabbak legyenek. Ennek érdekében az NFÜ internetes formában társadalmi vitára bocsátott több a mikro-, kis- és középvállalkozás okat érintő pályázati felhívást.
 
KERESKEDELEMFEJLESZT ÉSI PÁLYÁZAT
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal kereskedelemfejleszt ési pályázatot ír ki 2011. évi és 2012. első félévi, 2012. június 30. előtt megkezdett akciók megvalósítására. A pályázati rendszer magyar termékek és szolgáltatások versenyképességén ek javítását, elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozás ok külpiaci értékesítését kívánja elősegíteni.
 
TÁMOP-4.2.2.A - NEMZETKÖZI KÖZREMŰKÖDÉSSEL MEGVALÓSULÓ ALAP- ÉS CÉLZOTT ALAPKUTATÁSI PROJEKTEK TÁMOGATÁSA
A konstrukció átfogó célja a felsőoktatásban történő kutatás-fejlesztés feltételrendszerén ek javítása a kutatásokhoz szükséges humánerőforrás és szolgáltatásfejles ztési igény finanszírozásával . A konstrukció ösztönözni kívánja a felsőoktatás innovatív tevékenységét, ezáltal is elősegítve a kutatás-fejlesztés sel kapcsolatos munkahelyteremtést, valamint a legkorszerűbb nemzetközi kutatásmódszertani tapasztalatok hazai adaptációját. A konstrukció közvetlen célja a felsőoktatási intézményekben működő transznacionális, innovatív kutatói teamek közreműködéséve l megvalósuló komplex kutatási projektek támogatása és kapcsolódó kutatás menedzsment kapacitások, fejlesztése. Ennek megfelelően a konstrukció elsősorban jól behatárolt, és komplex kutatási témák, illetve kutatási irányok támogatását kívánja lehetővé tenni.

ELÉRHETŐSÉG

Dél-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség
Nonprofit Kft.


tel: +3672/511-676
fax: +3672/511-675
e-mail: innovacio@ddriu.hu
Főoldal | Honlaptérkép | Kapcsolat | Dokumentumtár