DDRIÜ >> Hírek

A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén magyar fiatal matematikusok a legjobb 4 között

Május 20-án, vasárnap este hazaérkeztek Pittsburgh-ból (Pennsylvania, USA) azok a magyar fiatalok, akik a 2012. május 13-18. között megrendezett, Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vettek részt. Az idén 70 országból már több mint 1500, 21 év alatti fiatalt hívtak meg erre a fiatal tudósok olimpiájára.

A 2010/2011 évi jubileumi, 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen még csak második díjban részesült szekszárdi fiatalok, Énekes Péter és Köpenczei Gergő időközben továbbfejlesztették tudományos munkájukat, és ezért a MISZ biztosította részükre, hogy a 2012. évben az Intel ISEF-en ők képviselhessék Magyarországot. A versenyre a fiatalokat felkészítette és elkísérte Ivánka Gábor, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen zsűritagja.

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A benevezett versenyzőktől a nemzetközi zsűri egy legfeljebb 10 oldalas angol nyelvű leírást kér előzetesen a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több, mint száz tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítják ki a végleges sorrendet.

A két magyar fiatal, "Az s(n) számelméleti függvény használhatósága kódolási célokra" c. pályázatukkal matematikából a kiváló negyedik helyezést érték el, melynek eredményeként jelentős pénzjutalomban is részesültek.

A pályázók egy olyan egyirányú kódolás eljárását dolgoztak ki, amely az s(n) számelméleti függvény tulajdonságain alapszik. A kódolás általános értelemben véve egy olyan eljárás, amely egy adatsort egyezményes jelekké alakít. A kódolás lehet egyirányú és kétirányú. Az egyirányú kódolás egy algoritmus segítségével olyan "lenyomatot" készít egy adatsorból, amelyből semmilyen eljárással nem lehet helyreállítani az eredeti adatsort, azonban a lenyomat segítségével egyértelműen azonosítható. A visszafejthetetlenséget a függvény tulajdonságai biztosítják, az azonos lenyomatú adat készítésének megakadályozására saját módosításokat alkalmaztak az eljáráson. A fiatalok által kidolgozott módszer előnye, hogy a hardver fejlődésével párhuzamosan a kódolás biztonságos marad.

Forrás: MISZ


2012-05-30 21:54:18


További híreink

Pályázatot hirdet innovatív vállalkozásoknak a NIH

2013-04-12 21:55:18


A hazai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit bemutató szakkiállítást rendez júniusban a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), ehhez kapcsolódva pályázaton választják ki azokat a start-up (induló) vállalkozásokat, amelyek térítésmentesen kaphatnak kiállítói helyet - tájékoztatta a NIH szerdán az MTI-t.

Tovább»

Széchenyi Programiroda - Tavaszi Konferenciasorozat

2013-03-28 10:54:30


Örömmel értesítjük, hogy a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. 2013. április 9. – május 31. között szervezi országos Tavaszi Konferenciasorozatát.

Az ország 19 megyéjében zajló átfogó rendezvénysorozat célja a megvalósítási szakaszban fellépő, intenzív kooperációt igénylő kérdésekben való támogatás, és a területi illetőségű fejlesztéspolitikai aktualitásokkal kapcsolatos tájékoztatás. Az egyes konferenciák alkalmával a szakértő előadók mellett tanácsadóink is rendelkezésre állnak minden kedves érdeklődő számára.

Tovább»

Partner keresés - a városi viharokból származó csapadék kezelésének okos innovatív megoldásaiért (FP7)

2013-03-28 09:30:59


Funding Call: FP7 Environment - FP7-ENV-2013-WATER-INNO-DEMO

Proposal: ISUSWater project aims to develop and implement smart innovative solutions for urban storm water management. The solutions will mitigate flooding in urban areas and manage the urban water flow. In doing so they will also improve the quality of storm water and provide positive effects to the local ecosystem services.

This shall be achieved through tight cooperation between project partners comprising of cities experiencing specific urban water flow problems, city institutions responsible for the implementation and maintenance of the solutions, research institutes providing scientific support, and SMEs providing innovative solutions.

Tovább»

S3 Regionális Innovációs Stratégia Záró Fórum - Új innovatív beszerzési modellek (PCP)

2013-03-25 09:24:13


A régió RIS3 regionális innovációs stratégiájának elkészítését a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség az érdekeltek lehető legszélesebb bevonásával szeretné megvalósítani. Ennek okán egy régiós szintű szakmai műhely-vita keretében kerülnek bemutatásra a stratégiaalkotás fő elemei.

Tovább»

Kiállítási részvételre pályázhatnak az energetikai ötletek

2013-03-21 11:45:25


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázati úton biztosít lehetőséget innovatív energetikai projektek bemutatkozására az idei RENEXPO kiállításon, a két szervezet közös innovációs szigetén. A nyilvános pályázaton a kiállítás profiljába illeszkedő (megújuló energia, energiahatékonyság) termékeket és szolgáltatásokat indíthatnak elsősorban feltalálók, kis- és középvállalkozások, innovációs szervezetek és egyesületek

Tovább»

 
   Nyomtatás       

ESEMÉNYNAPTÁR


<<  2013. május   >>
H K Sz Cs P Sz V


1 2 3 4 5
6 7 08 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

KERESÉS

ELÉRHETŐSÉG

Dél-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség
Nonprofit Kft.


tel: +3672/511-676
fax: +3672/511-675
e-mail: innovacio@ddriu.hu
Főoldal | Honlaptérkép | Kapcsolat | Dokumentumtár