A KKV-k innovációs aktivitásának egyik meghatározó eleme és egyben korlátja a tevékenységükhöz szükséges pénzügyi források előteremtése. Az innováció rendszerint erőforrás-igényes tevékenység, melynek megszerzéséhez és működtetéséhez pénz kell, ezért is rejt magában az innovatív vállalkozások számára ez az időszak még több kockázatot, hiszen nem innováló társaiknál jóval nagyobbak a kiadásaik. [Garab, Wikonkál, Szilbereky, Makra, Jónás 2006].
Ebben az esetben a kockázat csökkenthető, ha kiegészítő finanszírozási lehetőségként vissza nem térítendő pályázati forrásokat von be a vállalkozás. Megteheti ezt azért is, mert a magyar kormány céljai között szerepel évek óta a hatékony, versenyképes, innovatív termékekre épülő gazdaság létrehozása, aminek érdekében a vállalkozásokat megkísérelte finanszírozni is pályázati konstrukciók keretében. Ennek alapját képezi többek között a Kormány által elfogadott 2007-2013 évekre vonatkozó Tudomány-, Technológia- és Innovációs-politikai Stratégia és Intézkedési Terv valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv is.
Weboldalunkon a rendelkezésre álló támogatási pénzek forrása valamint az azokért felelős intézmények alapján tematizált keretek között tájékozhat a hazai forrásokról.
Az Ős-Dráva
Program egy komplex,
a természeti,
társadalmi és
gazdasági szférát
is érintő
területfejlesztési
koncepció, amely
hosszútávon a
fenntartható
fejlődés
feltételeit
teremtheti meg
hazánk egyik
leghátrányosabb
térségében, az
Ormánságban. A
Program
végrehajtásának
támogatására,
koordinációjára
és képviseletére
létrejött
Széchenyi
Programiroda
vezetője, Salamon
Balázs mutatja be a
z Ős-Dráva
Programot.
Várhatóan a
közeljövőben
elfogadja a kormány
a Nemzeti
Kutatás-fejlesztés
i és Innovációs
Stratégiát -
hangzott el az
Országgyűlés
innovációs és
fejlesztési eseti
bizottságának
keddi budapesti
ülésén.
ELÉRHETŐSÉG
Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.