A V-educa 2 projekt zárókonferenciája

  A V-educa 2 projekt záró konferenciája 2018. november 22-én került megrendezésre Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem épületében. Az eseményre - amelyet a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezett – 30 fő látogatott el, köztük a projektpartnerek, a Joint Secretariat (JS) képviselője, valamint a nyári egyetemen részt vett oktatók és hallgatók is megjelentek.

 

A program egy rövid köszöntővel indult, majd ezt követően a vezető partner összefoglalta a projekt tartalmát és az elért eredményeket. Ezután a partnerek - az Északi Regionális Energia Ügynökség, az Északi Egyetem, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, valamint a Pécsi Tudományegyetem - bemutatták az általuk elvégzett feladatokat és összefoglalták a projekt során szerzett tapasztalataikat, élményeiket és a magyar oldali esettanulmány bemutatására is sor került. A projektbe bevont hallgatók is megosztották, milyen élményekkel és tudással gazdagodtak, és ezt a tudást hogyan fogják tudni hasznosítani a jövőben. A projekt sikereit tükrözi, hogy egy magyar és két horvát hallgatónak közösen lehetősége volt egy nemzetközi konferencián is ismertetni a projektet Sevilla-ban, Spanyolországban.

 

A tapasztalatok megosztása során felmerült a sikeres projekt folytatásának lehetősége is. Az előadásokat követően a nyári egyetemen részt vett hallgatók és oktatók oklevélben részesültek. Az eseményt egy kapcsolatépítő ebéd zárta.