Kisvejkei Zamatos: a Tolna Megyei Értéktár helyi specialitású italainak előállítása, mint közép-európai élelmiszeripari jó gyakorlat

A Völgység Kincse Szociális Szövetkezet által előállított gyümölcs-és zöldséglevek hagyományos feldolgozó berendezések információtechnológiai támogatásával készülnek és ilyen módon a vidéki térségek gyümölcs- és zöldség feldolgozásának szolgálatában, a bonyhádi járás népességének megtartásában is szerepet játszanak.

 

Röviden az I-CON projektről

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. június elseje óta partnerként vesz részt az INTERREG Central Europe Program I-CON elnevezésű, élelmiszeriparral foglalkozó projektjében. A projekt fókuszában a kevésbé fejlett, vidéki térségek élelmiszeripari vállalkozásainak fejlesztése és tapasztalatcseréje áll, három fő területen. Ezek 1) a mechatronika (vagyis a gépészet, az elektronika és az intelligens számítógépes irányítás egymás hatását erősítő integrációja), 2) az élelmiszer minőség,bbiztonság és csomagolás, valamint 3) az élelmiszer dizájn.

 

Kisvejkei Zamatos, mint I-CON Jó Gyakorlat

Az Ügynökség az I-CON projekt megvalósítása során vette fel a kapcsolatot a Szövetkezettel 2017. tavasz folyamán, ennek az eredménye lett egy részletes, a Völgység Kincse Szociális Szövetkezetet és annak termékeit bemutató leírás. Ezúton is köszönetet mondunk a munkánkat segítő dr. Tóth Györgynek, a Szövetkezet igazgatósága elnökének, akinek sok évtizedes szakmai tapasztalata is kellett ahhoz, hogy a Szövetkezet működését, a Kisvejkei Zamatos termékcsaládot és a hozzá kapcsolódó gyártási-készletgazdálkodási folyamatot “Jó Gyakorlatnak” minősítse az I-CON projekt 2017. késő nyara-kora ősze folyamán.

Ugyanitt jegyezzük meg, hogy a Kisvejkei Zamatos termékcsalád a Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2016. november 18-I határozata értelmében Tolna Megyei Értéknek minősül az agrár és élelmiszeripar kategóriában.

 

Röviden a Völgység Kincse Szociális Szövetkezetről

A Völgység Kincse Szociális Szövetkezet Kisvejkén, a bonyhádi járásban működik, a mezőgazdasági szövetkezés klasszikus alapelveire építve, alma, barack, körte, meggy, cseresznye, répa, cékla, homoktövis, gyógynövény-gyümölcs, zöldség, gyümölcs-zöldség italok előállításával és értékesítésével foglalkozik. Termékeik 100%-ban gyümölcsből/zöldségből készülnek, tartósítószerek és hozzáadott összetevők nélkül.

Italipari tevékenységük nyersanyagát Kisvejke és a környező települések helyi gazdaságai és ültetvényei szolgáltatják, összesen mintegy 300 hektár területről. A Szövetkezet legfontosabb piacai a fontosabb hazai nagyvárosok (Budapest, Győr, Miskolc. Pécs), alkalomszerűen azonban a külföldi piacokon is megjelennek termékeikkel.

 

A Szövetkezet és a Kisvejkei Zamatos logoi a feldolgozó üzem bejárata felett (balra)

Almapréselési műszak a Völgység Kincse Szociális Szövetkezetnél (jobbra)

Forrás: DDRIÜ Nonprofit Kft. fotó, 2017. március 31. (balra), Tolna Megyei Értéktár (jobbra)

 

A Szövetkezet 2012 óta foglalkozik gyümölcs- és zöldségpréseléssel és italgyártással. Ezek a tevékenységek a késő tavaszi-nyári-őszi csúcs időszakban három műszakban zajlanak, e mellett – köszönhetően a Szövetkezetben üzemelő hűtőháznak és kapcsolódó tároló-logisztikai kapacitásoknak – a követő naptári év márciusáig-áprilisáig van lehetőség zöldség és gyümölcslevek előállítására.

Az árualap rendelkezésre állásához viszonyítva is sokkal komolyabb problémát jelent a szükséges számú és képzettségű munkaerő biztosítása a termelési folyamathoz. Az indulás évében, 2012-ben 22 jelentkező közül hét kiválasztására került sor: ők voltak megfelelően képzettek, valamint kellően motiváltak is. Továbbképzésükre sor került a gyümölcsfeldolgozás, a hűtőipari ismeretek, valamint a gyümölcsök-zöldségek és gyógynövények ismerete területén egyaránt. Ugyan nem az árualaphoz és a készségekhez kapcsolódik, de a bonyhádi járáson belül a tömegközlekedés nem megfelelő időbeli ütemezése sok esetben munkába járási problémákat idéz elő azon dolgozóknál, akik Kisvejkére a szomszédos településekről járnak be. Tekintettel kell lennünk továbbá arra is, hogy a Szövetkezet hangsúlyozottan szociális jellegű, céljaként fogalmazza meg a helyi munkanélküli, hátrányos társadalmi helyzetű lakosság foglakoztatását.

 

Az osztrák Voran technológia bemutatása és az általa biztosított előnyök

Az üzemben alkalmazott termelő berendezések egyidejűleg minősülnek hagyományosnak és korszerűnek: az osztrák Voran technológia a mosás, darálás, préselés, pasztőrözés és csomagolás fázisait egyaránt magában foglalja, a kézműves jelleg erősítése céljából zsákprés alkalmazásával. A zöldség- és gyümölcslevek hőkezelése egy 530 literes konténerben történik, a csomagolás pedig “bag-in-box” és talpas tasak megoldással. A komplett rendszerhez hozzátartozik még a nyersanyag és késztermék állománnyal való gazdálkodás, továbbá a felhasznált közüzemi erőforrások (elektromos áram, víz, gáz, fűtés) nyomon követése is egy központi információtechnológiai modul segítségével. A szociális szövetkezet a rövid ellátási lánc érdekében kiskereskedelmi egységet is üzemeltet Kisvejkén.

 

Zöldség-gyümölcslift és centrifugális daráló (balra) – zsákprés (jobbra)

Forrás: DDRIÜ Nonprofit Kft. fotók, 2017. március 31. (mindkettő)

 

A hőkezelő egység (balra) – “bag-in-box” csomagoló egység (jobbra)

Forrás: DDRIÜ Nonprofit Kft. fotók, 2017. március 31. (mindkettő)

 

Az alkalmazott technológia javítja az előállított italok minőségét, hiszen a zsákpréselés révén jobb ízű, magasabb rosttartalmú, kedvezőbb élvezeti értékű termékek előállítására nyílik lehetőség. Ugyanígy a termékek csomagolásán az összes fontos, a vásárlói döntést befolyásoló/megerősítő információ található egyszerű, közérthető tálalásban. Ezt a Kisvejkei Zamatos termékcsalád vásárlói – visszajelzéseik alapján – nagyon kedvezőnek ítélik.

 

Honnan származik az I-CON projekt finanszírozása?

Az Interreg CENTRAL EUROPE Program regionális együttműködéseket támogat Közép-Európa országai között: Ausztriában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Szlovéniában, valamint Németország és Olaszország bizonyos területein. A program célja, hogy Közép-Európa városait és régióit az élet és a munkavégzés jelengeinél jobb tereivé alakítsa át, okos megoldások alkalmazásával, amelyek képesek válaszolni az innováció, az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaság, a környezet, a kultúra és a közelekedés kihívásaira.

Az I-CON CE393 projekt Magyarország és az Interreg Central Europe Program társfinanszírozásával valósul meg.